A BUKÁSOM TÖRTÉNETE - Három

Elliot Mores, a Boundless frontembere két évvel a banda csúcsra jutása után újra az isten háta mögötti szülővárosában köt ki. Rögös út áll mögötte, amiben részt vesznek hazugok, tolvajok, és drogok, de az élet szép oldala is: világkörüli utazások, barátok, és a szenvedély beteljesülése.
A bukásom történetében Elliot el is meséli az utazása minden csúnya bukkanóját a kezdetektől fogva, és bemutatja útitársait, akik közül sokan eltűntek mellőle, de voltak, akik kitartottak mellette.

Egy történet a híressé válásról, és annak árnyoldalairól.
Egy mindent elsöprő szerelemről, és barátságokról, amik a szakadék felé menetelve is kitartanak.
Egy életről, amit tönkretett a világ, és a benne élő emberek.
Egy fiúról, aki nem fél felállni.

#ElliotMores, #Boundless, #Abukásomtörténete, #Amerika, #lázadás, #hírnév, #szerelem, #zene

TEN SECONDS - Novella szösszenet

Címszavakban: szilveszter, tömeg, egyedül, pesszimista főszereplő, társadalomkritika (?), max. 500 szó

A tömeg közepén állva, teljesen ismeretlenként, ismeretlenekkel körülvéve rájöttem, hogy senkit nem érdekel, honnan jöttem, és hová tartok, sem az, hogy ki vagyok. Valószínűleg ugyanezt gondolta a több ezernyi ember is ott, szilveszter előtt tíz másodperccel.

Körülöttem hullámzott a tömeg. Mindenki fel-le ugrált, ahogy egy emberként, üvöltve számoltak vissza a fejünk fölött lévő hatalmas kijelzővel együtt. Lehunytam a szemem, és hagytam, hogy a mellettem állók ide-oda lökdössenek, sodorjanak valami nagyobb, és új felé.

Arra gondoltam, hogy ezekben a pillanatokban mindenki ezt érezte. Valahol egy lány egy házibuliban, egy pár otthon, a kanapéjukon, barátokkal körülvéve, egy fiú a monitorja fehér fénye előtt, egyedül a sötét szobában, a hajléktalan bácsi a park egy padján. Még ő is tudta, hogy ha elfogy az idő, a levegő megtelik tűzzel, a robbanások hangja beszűrődik majd mindenhová, és a fák csupasz ágai fölött kigyúl a fény, amely az új évet, és egyben az új életet jelzi ünnepelni.

A hangok már az ötöt üvöltötték, és átadtam magam az érzésnek, a szilveszter tagadhatatlan, eddig meg nem ízlelt hangulatának.

Az új év sosem tartozott a kedvenc ünnepeim közé. Kicsiként féltem a tűzijáték hangjától, a hajnalig tartó részeg ordítozásoktól az ablakunk alatt, később egyszerűen csak utáltam. Gyerek voltam még ahhoz, hogy bulikba járjak, de túl nagy ahhoz, hogy élvezzem, és értékeljem, ahogy a felnőttek nyakalják a pezsgőt, és olyan dolgokról beszélnek, amik egy tizenéves lányt hidegen hagynak. Most, hogy részben önállósodtam, megtehetem, hogy a szilvesztert, a számomra legutálatosabb napot az évben ott töltsem, ahol akarom.

A tömeg hangulata a tetőfokára hágott, a lámpák kialudtak, és a feszültség ide-oda pattogott az emberek közt. A szellő kellemesen suhant végig rajtuk, bele-belekapva tincsekbe, sálakba, szétnyílt kabátokba. A testek okozta melegben nem volt hideg, én mégis magamon tartottam a sapkámat, mert megnyugtató érzés volt, kicsit kevésbé éreztem magam egyedül.

Három. Most már én is együtt számoltam vissza a körülöttem állókkal, és oldalra nézve egy lányt pillantottam meg, csillagszóróval a kezében. Alacsony volt, hullámos hajával és pisze orrával, egészen úgy nézett ki, mint egy apró tündér. Nem tudtam levenni róla a szemem. Kettő – olvastam le a szájáról, mert a hangját nem hallhattam.

A rövid pálca mindenfelé szikrát vetett, és elképzeltem, milyen megnyugtató lehet, hogy egy darab a szilveszter izzásából, a tűzijátékból ott van valaki ujjai közt, érezni a meleg ragyogást a hideg éjszakában. Egy.

Az idő lejárt, és a fejünk fölött felrobbantak a tűzijtékok, kék, piros, zöld fénybe vonva az eget, és az alatta állókat. És ahogy ott álltam mozdulatlanul, nézve ahogy a lányt a csillagszórójával együtt elnyeli az emberáradat, és az utolsó ropogás hangja is lassan elcsendesedett, a másnapra gondoltam. Arra az ezernyi emberre, akikben most munkál az alkohol, és akik holnap fejfájással és hányingerrel ébrednek majd. Most élnek, holnap pedig csak túlélnek.

Hátat fordítottam eddigi helyemnek, és elsétáltam. Mert rájöttem, hogy még mindig utálom a szilvesztert.

➼GINNY

A BUKÁSOM TÖRTÉNETE - Kettő

Elliot Mores, a Boundless frontembere két évvel a banda csúcsra jutása után újra az isten háta mögötti szülővárosában köt ki. Rögös út áll mögötte, amiben részt vesznek hazugok, tolvajok, és drogok, de az élet szép oldala is: világkörüli utazások, barátok, és a szenvedély beteljesülése.
A bukásom történetében Elliot el is meséli az utazása minden csúnya bukkanóját a kezdetektől fogva, és bemutatja útitársait, akik közül sokan eltűntek mellőle, de voltak, akik kitartottak mellette.

Egy történet a híressé válásról, és annak árnyoldalairól.
Egy mindent elsöprő szerelemről, és barátságokról, amik a szakadék felé menetelve is kitartanak.
Egy életről, amit tönkretett a világ, és a benne élő emberek.
Egy fiúról, aki nem fél felállni.

#ElliotMores, #Boundless, #Abukásomtörténete, #Amerika, #lázadás, #hírnév, #szerelem, #zene

A BUKÁSOM TÖRTÉNETE - Egy

Elliot Mores, a Boundless frontembere, két évvel a banda csúcsra jutása után újra az isten háta mögötti szülővárosában köt ki. Rögös út áll mögötte, amiben részt vesznek hazugok, tolvajok, és drogok, de az élet szép oldala is: világkörüli utazások, barátok, és a szenvedély beteljesülése.

A bukásom történetében Elliot el is meséli az utazása minden csúnya bukkanóját a kezdetektől fogva, és bemutatja útitársait, akik közül sokan eltűntek mellőle, de vannak, akik kitartottak mellette.

Egy történet a híressé válásról, és annak árnyoldalairól.

Egy mindent elsöprő szerelemről, és barátságokról, amik a szakadék felé menetelve is kitartanak.

Egy életről, amit tönkretett a világ, és a benne élő emberek.
Egy fiúról, aki nem fél felállni.

#ElliotMores, #Boundless, #Abukásomtörténete, #Amerika, #hírnév, #szerelem, #zene

LOST BOY - Songficfüzér

1.

A nap lenyugvó fénye narancssárgára festette az eget, a házak és zöldellő lombkoronák tetejét. Friss virágillat tódult be a kocsi ablakán, ahogy végighajtottam a keskeny úton.

Sorban haladtam el a takaros kis házak mellett, amik hosszúra nyúló kertjeiben kisgyerekek játszottak, a háziasszonyok napszemüveggel a fejükön feküdtek a napágyakon, miközben a hőség már rég elvonult. Az idős hölgyek kikukucskáltak a függönyök mögül, és a férfiak felnéztek a sörükből vagy a fűnyírásból. Egy olajos pólójú tinédzser bütykölte az udvaron kocsiját, míg a barátnője körülötte lézengett és nevetve próbálta magára vonni a figyelmet.

Annyi történet van ezeken az utcákon. Anya jó főztjei, a zenéink a zenelejátszóban, a kedvenc helyeink, a kényelmes ruháid és az otthonos környezet. Ahonnan szabadulni akartam. És annyi történet van a fejemben mindazokról, akiket itt hagytam, és akik velem tartottak.

Vajon hallottál rólam? Kérdeztél és meséltek? Amikor a kedvenc számunk ment a rádióban, felhangosítottad?

A zöld gyepet, fehér kerítéseket és közvetlen szomszédokat egy hurrikán gyorsaságával váltotta fel a beton, a graffitizett falak és a hajnalban rockot hallgató felső szomszédok. Rohanás, több száz ismeretlen arc az utcán, a reggeli mogorva, karikás szemű pillantásom a tükörben. Rég nem tartoztam ebbe a napsütéses világba úgy ahogy már hozzád sem, bekebelezett az a másik világ, amitől te úgy tartottál, és ami engem annyira vonzott. Ez az én döntésem volt, tudom, nem lehet már visszapörgetni az idő kerekét, egyszerűen csak azt érzem, elvesztettem mindazt, ami az enyém volt.

2.

Felkanyarodtam a felhajtóra, és ahogy kiszálltam és az ajtóhoz léptem, furcsa izgalom fogott el, és  erősen próbáltam nem hasra esni a saját összegabalyodott érzéseimben, amik egyenesen ide vezettek. Az öklöm kopogásra emeltem. Pedig tudtam, melyik kő alatt lapul a pótkulcs, talán mégis betörésnek, kellemetlen meglepetésnek gondoltad volna a felbukkanásom. Már így is épp elég nagy port készültem kavarni nem csak benned, de bennem is.

És milyen ironikus, hogy épp hozzád mentem. Haza.

Amíg rád vártam a parányi lábtörlőn, ami illedelmesen köszöntött, régi nosztalgiával néztem körül ott, ahol az első csókot loptam tőled. Magabiztos voltál, vicces és én annyira beléd estem.

Azt hiszem, ez mégis menni fog.

Nyikorogva nyílt az ajtó, elérkezett a pillanat, de csak a kocsimat láttam parkolni és a szembeszomszédot, te pedig csak a hátam. Megfordultam, és ahogy néztél… Egyszerre remegett meg és tört össze a szívem.

El akartam mondani neked, mennyire hosszú volt az idő, amíg nem láttalak, mennyire idióta voltam, hogy a fehér zaj a fejemben nem akart elhallgatni, mert te ott voltál a gondolataim között.

Egy új szerelem sem képes olyan fájdalomra, mint ez, de be kell vallanom, az őrületbe kergettél.

3.

És beültünk a kocsiba, és siettünk, mintha menekültünk volna az unalom és középsszerűség elől, pedig veled sosem volt az. Úgy működtünk, mint egy csapat, én a szeszélyes piros és te a nyugodt kék, de ketten alkottuk a lila összes árnyalatát. Te megmondtad merre, és én csak vezettem a dinamikus stílusomban. Olyan természetességgel irányítottál a város peremén fekvő kisboltba, mintha a gondolataimból olvastad volna ki, hogy cigarettára van szükségem. Idő közben leszállt az éjszaka, az ablaknak dőltél, lehunytad a szemed, és míg én telefújtam a kocsit füsttel vártad, hogy újra elinduljunk. A vonásaid halványan kirajzolódtak a műszerfal gyenge fényében. A zenére nem volt szükségünk, köztünk a csend is jól hangzott. Új kliséket alkottunk a saját kis turnénkon.

Az út újra suhant alattunk, és már ott voltunk a hegyen, a turistaútvonal kezdetén, ami egyben a mi kezdetünk is volt. Próbáltunk későig fennmaradni, de kimerített minket az élet és a sok nevetés.

Mondanod sem kellett, hogy szeretsz.

4.

Amikor újra elmentem, már tudtam, nem játszhatok veled, de belefáradtam ebbe a helybe, és reméltem, az emberek meg tudnak változni. Hiszen tudod, mert te magad mondtad, hogy mindig túl nagyok a reményeim.

Időre volt szükségem, hogy tisztázzam magamban a dolgaimat, és mindazt, amit odaadtam érted és neked.

De az ellenállásom ellenére én még mindig akarom ezt. Látom magam előtt a gyerekeink nevét, a házunk a hegyoldalon és a medencét a hátsó kertben, de tudom, mindezt nem kérhetem tőled, mert minden darabjaira hullott már, és ez az én hibám.

Az életünk nem ütközik egymásba és annyira különbözünk mi, te és én, mint egy bot és az aeroszol. De erről nem tehetsz, bizonyára én vagyok bolond.

Mert csak a bolondok esnek beléd.

utószó.
Köszönöm, hogy megírtad őket, inspiráltál és megmentettél! Örök hála neked.
1., 2., 3., 4.

➼GINNY