1.
A motor búg, a nap lenyugvó fénye
ezerszínűre festi a háztetők és zöldellő lombkoronák feletti eget, és a
visszapillantó tükörben a szemembe tűz. A kocsi ablakán hűvös, virágillatú
levegő tódul be. Könnyen kiigazodom a keskeny utcák szabályos hálózatában,
felismerem a házakat és az embereket, akik a forróság elvonultával odakint
töltik az időt. Egy olajos pólójú tinédzser, aki a kocsiját bütyköli, a
tornácra kilépő háziasszony, akinek a kezében parázsló cigaretta füstölög, a
fűnyírót tologató, ráncos arcú férfi. Mind megnézi a kocsit és a sofőrjét, én
pedig visszabámulok rájuk.
Egy ideje már nem voltam itt, de
most újra elöntenek az emlékek. A hétvégi ebédek, a kényelmes pólók, a zenéink
a lejátszóban és a komfortos környezet. Történetek, amik velünk estek meg
ezeken az utcákon; emberek, akiket magam mögött hagytam, és akiket magammal
hordoztam. Vajon te gondoltál rám? Kérdeztél és ők meséltek? Továbbadtak minden
hazugságot, amit nekik mondtam? És a legfontosabb: elhitted mindazt?
A zöld gyepet, fehér kerítéseket és
kíváncsiskodó szomszédokat egy hurrikán gyorsaságával váltotta fel a beton, a
graffitizett falak és a hajnalban rockot hallgató felső szomszédok. Rohanás,
több száz ismeretlen arc az utcán, a reggeli mogorva, karikás szemű pillantásom
a tükörben. Rég nem tartoztam ebbe a napsütéses világba úgy ,ahogy már hozzád
sem. Bekebelezett az a másik világ, amitől te úgy tartottál, és ami engem
annyira vonzott. Ez az én döntésem volt, és bár tudtam, hogy nem futhatok el a
múltam elől, és hogy mi mindent kockáztatok, mégis rossz érzés, hogy
elvesztettem mindazt, ami az enyém volt.
Még látom magam előtt a kezed, ami
szorosan körülfogta az enyémet. A távozásom napján épp ennek a kocsinak az
ablakán keresztül tartottuk egymást mint akik az utolsó pillanataikat élik
ebben az életben és abba kapaszkodnak, amit a legnehezebb elengedni.
De nem tartott sokáig ez az
érintés, nem mertél tovább tartani, hát elengedtél. És én gyűlöltelek ezért.
Erős voltam, nem láthattad, hogy
pontosan tudom, ez a vége - többé nem játszadozhatok veled. Meg kell értened,
belefáradtam ebbe a helybe, úgy éreztem, egyszerűen megfojt. Boldogtalan
voltam, meg nem értett, és talán nem is illettünk össze. Te ragaszkodtál az
apró dolgokhoz, a családodhoz és a szobádhoz. Szeretted a régi szokásaidat és
rutinodat, és nem idegesített fel, hogy a szomszédok mindenbe bele akarják
fúrni az orrukat és az ember minden kis lépéséről és botlásáról tudomást
szereznek. Az életünk nem illett egymásba és annyira különböztünk mi, te és én,
mint egy bot és az aeroszol.
De érted azt kívántam, bárcsak az
emberek megváltoznának. És bárcsak te is máshogy látnád a dolgokat, mert az
ellenállásom és minden tettem ellenére, amiből arra következtethettél, hogy nem
érzem, amit te, még akkor is akartam ezt. Láttam magam előtt a gyerekeink
nevét, a házunk a hegyoldalon és a medencét a hátsó kertben, de tudom, mindezt
nem kérhetem tőled, mert minden darabjaira hullott. Az én hibámból.
Minderről te nem tehetsz. Én voltam
az, aki folyton titokban reménykedett és nem mondta ki, ami nyilvánvaló.
Bizonyára én voltam bolond.
Mert csak a bolondok esnek beléd.
3.
A szívem egyre gyorsuló ütemben ver,
ahogy felkanyarodom a felhajtóra. Kiszállok és az ajtóhoz lépek, miközben
erősen próbálok nem hasra esni azokban a szédítő érzésekben, amik egyenesen ide
vezettek. Az öklöm kopogásra emelem. Pedig tudom, melyik kő alatt lapul a
pótkulcs, de talán mégis betörésnek, kellemetlen meglepetésnek gondolnád a felbukkanásom.
Már így is épp elég nagy port készülök kavarni nem csak benned, de bennem is.
És milyen ironikus, hogy épp hozzád
jöttem haza.
Amíg rád várok, látom magam előtt
az első csókunkat, amit a láptörlőn állva loptam tőled. Magabiztos
voltál, vicces és máshogy láttad a világot, mint a kortársaink – kétségtelenül beléd
szerettem, de eleinte én is úgy gondoltam, ennek titokban kell maradnia. Akkoriban még csak
kezdtük felfedezni magunkat és egymást, és be kell vallanom, féltem a szikráktól, amik köztünk
pattogtak, ugyanakkor a lelkem mélyén teljesen biztos voltam a dologban.
Megnyikordul az ajtó, a szívem
pedig kihagy egy ütemet. Háttal állok neked, én a szemközti házat és a parkoló kocsimat
látom – az idillt -, te a hátamat, emelkedő-süllyedő vállamat. Végteleneknek
tűnő másodperc míg megfordulok, egy egész életbe sűrített év vezetett ehhez a
pillanathoz.
Az ijedt tekinteted, az ajtófélfát
markoló kezed, kipirult arcod és a hajad, ami olyan akárcsak az emlékeimben, a
kifakult pólód, amit talán még a gimiben is hordtál.
Megrekedt az idő fogaskereke és mi
mindketten benne ragadtunk.
Azt hittem, éltem, azt hittem,
szerettem, vágyódtam, féltem, csalódtam, örültem, de ez a momentum minden
egyszerre. Élek és szeretek és akarok és félek és csalódok és örülök.
Egy új szerelem sem képes arra,
amire ez.
El akartam mondani neked, mennyire
hosszú volt az idő, amíg nem láttalak, mennyire idióta voltam, hogy a fehér zaj
a fejemben nem akart elhallgatni, mert te ott voltál a gondolataim között.
De az agyam kiürült, csak a szívem
van csordultig telis-teli.
És
lassan
megőrülök.
4.
Nincs szükség szavakra - beülünk a
kocsiba, és sietünk, mintha menekülnénk az unalom és középszerűség elől, pedig
veled sosem volt semmi szimplán csak átlagos. Vissza sem nézünk, úgy működünk,
mint egy csapat -, én a szeszélyes piros és te a nyugodt kék, de ketten alkotjuk
a lila összes árnyalatát. Te megmondod merre, és én csak vezetek a dinamikus
stílusomban. Olyan természetességgel irányítasz a város peremén fekvő
kisboltba, mintha a gondolataimból olvasnád ki, hogy cigarettára van szükségem.
Attól majd megnyugszom, attól majd beszélni kezdek.
Idő közben leszállt az éjszaka, az
ablaknak dőlsz, lehunyod a szemed, és míg én telefújom a kocsit füsttel, várod,
hogy újra elinduljunk. A vonásaid halványan kirajzolódnak a műszerfal gyenge
fényében. Olyan gyönyörű vagy, hogy sírni támad kedvem. Meg akarlak érinteni,
de nem tudom, szabad-e.
Inkább beszélni kezdek, elmondok
mindent, amit tudnod kell, még olyan érzések is felszínre törnek, amelyek
létezéséről nem is tudtam. Akkor kibuggyannak a könnyek, amik nem tudnak
elrejtőzni a tekinteted elől.
A pulcsid ujjával szárítod fel
őket.
És az út újra suhan alattunk, és
már ott vagyunk a hegyen, a turistaútvonal kezdetén, ami egyben a mi saját kezdetünk
is volt. Próbálunk későig fennmaradni, de kimerít minket az élet és a sok
nevetés és sírás, amit addig elfojtottunk. Új kliséket alkotunk a saját kis
turnénkon.
Mondanod sem kell, hogy szeretsz.
Nagyon sokat gondolkodtam, újraírjam-e ezt a kis párszáz szavas történetet (IDE kattintva elérhetitek). Egyrészt meg akartam tartani eredeti formájában, hogy később lássam a fejlődést, viszont visszaolvasva nagyon sok részt találtam, ami nem tetszett. És örökös maximalistaként egyszerűen nem tudtam elviselni, hogy ennek ennyi, kőbe van vésve, megváltozhatatlan. Szóval nekiestem megint. Kibővítettem, felcseréltem a mondatok sorrendjét - egy kicsit jobban elrugaszkodtam a dalszövegtől.
A változás érzékelhető szerintem. De ilyet nem fogok sűrűn csinálni, szeretnék inkább újabb történetekkel szórakoztatni titeket.
Most dolgozom A bukásom történetén, és közben formálódik a fejemben egy újabb songficfüzér, de lehet, hogy csak egy igazán 21. századi novella lesz belőle egy formai újítással, ez viszont kicsit nehéz kivitelezésű és sok előkészületet igényel. Szóval "stay tuned", ahogy mondani szokták! <3
Nagyon sokat gondolkodtam, újraírjam-e ezt a kis párszáz szavas történetet (IDE kattintva elérhetitek). Egyrészt meg akartam tartani eredeti formájában, hogy később lássam a fejlődést, viszont visszaolvasva nagyon sok részt találtam, ami nem tetszett. És örökös maximalistaként egyszerűen nem tudtam elviselni, hogy ennek ennyi, kőbe van vésve, megváltozhatatlan. Szóval nekiestem megint. Kibővítettem, felcseréltem a mondatok sorrendjét - egy kicsit jobban elrugaszkodtam a dalszövegtől.
A változás érzékelhető szerintem. De ilyet nem fogok sűrűn csinálni, szeretnék inkább újabb történetekkel szórakoztatni titeket.
Most dolgozom A bukásom történetén, és közben formálódik a fejemben egy újabb songficfüzér, de lehet, hogy csak egy igazán 21. századi novella lesz belőle egy formai újítással, ez viszont kicsit nehéz kivitelezésű és sok előkészületet igényel. Szóval "stay tuned", ahogy mondani szokták! <3
Hogy létezik, hogy amikor azt gondolom egy írásodról, hogy 'OMG ez ahwww, tökéletes', akkor jössz egy újabbal, ami felülmúlja azt én meg nem találom a szavakat? :D
VálaszTörlésLényeg a lényeg, fantasztikus lett! *-*
Úristen, ennél gyorsabban még soha nem kaptam kommentet! Mindjárt sírok, annyira imádlak! <3 Köszönöm-köszönöm! Ó, és az ötletemmel kapcsolatban majd lehet, hogy keresni foglak, ha kicsit rendszerezem a fejemben a részleteket, még nem tudom, de lehet, hogy nagy fejszébe vágtam a fámat... :D
TörlésPont jókor tetted ki, épp néztem az új posztokat :)
TörlésUuu, nagyon kíváncsi vagyok, mindenképp üzenj 😘